Szekszárdi Borvidéki Borverseny 2009.
A fordulat éve
2009-05-27 | Tóth AdriennA Szekszárdi Borvidéki Borverseny történetében kiemelkedő évként fogjuk számon tartani 2009-et, hiszen a regionális megmérettetésen ebben az évben vezették be először azt, a nemzetközi borversenyeken elterjedt gyakorlatot, amely szerint az induló boroknak maximum 30%-a kaphat érmet. Egyelőre sajnos nem sok példa van erre a kisebb hazai borversenyek esetében, a legtöbbször még mindig szinte minden nevező díjjal tér haza, ami azért a „verseny” klasszikus értelmébe legutóbb az óvodába fért bele.
2009. április 2-án Szekszárdon a Vármegyeháza Dísztermében rendezték meg az idei Szekszárdi Borvidéki Borversenyt. A megmérettetésre 72 bortermelő összesen 237 bort nevezett, ebből száz palackozott, a többi hordós tételként indult. A játékosok száma 2009-ben így messze meghaladta a tavalyit, amikor is kevesebb, mint 200 bor vágott neki a bírálat jelentette próbának.
Tekintettel a borvidékre, valószínűleg senki sem lepődik meg azon, hogy többségében vörös borok kerültek a bíráló bizottságok elé, a 2006-os, 2007-es és 2008-as évjáratból összesen kerek 200. Emellett 23 fehérbort és 14 rosé-t is neveztek gazdáik, többségében az idei évjáratból.
A verseny előtt a besorolást végzők mindössze 9 bort zártak ki, amely az összes induló minta mindössze 4%-ának felel meg.
A versenyen végül a nagyaranyérem mellett 41 arany- és 30 ezüstérmet adtak át, emellett azonban több különdíjat is kiosztottak. A Legjobb Vörösbornak járó elismerést a Takler Pince 2006-os Cabernet Franc Reserve bora kapta. A Legjobb Bikavérnek szintén az ők 2006-os Bikavér Reserve bora bizonyult, és a Legjobb Kékfrankos díja is ide került, a 2007-es Kékfrankos Reserve-ért. A Legjobb Kadarkának a WCSP Borkereskedés 2007-es Kadarka Selection-jét választották.
A Legeredményesebb Fiatal Borásznak Gyuricza Dánielt kiáltották ki 2009-ben, míg a Legeredményesebb Borászat az imént gyakran emlegetett Takler Pince lett. A Legeredményesebb Kistermelőként Trieber Gézát emelte ki a zsűri, a Legjobb Hordós Bornak a Fritz Pincészet 2007-es Barrique Cabernet Sauvignon borát tartották. Végül 2009-ben a Szekszárd Város Bora címet a Mészáros Borház 2007-es Kékfrankosa viselheti.
A továbbiakban következzen a nyertesek listája:
Fritz Pincészet - Cabernet Sauvignon 2007
Takler Pince - Szekszárdi Cabernet Sauvignon Reserve 2007
Borműhely - Cabernet Franc Válogatás 2007
Takler Pince - Szekszárdi Cabernet Franc Reserve 2007
Takler Pince - Szekszárdi Bikavér Reserve 2006
Takler Pince - Szekszárdi Syrah Reserve 2007
Szent Gaál Pincészet - Bikavér Válogatás 2006
Szeleshát "1888" - Szekszárdi Cabernet Sauvignon 2007
Takler Pince - Szekszárdi Primarius 2007
Bodri Pincészet - Bikavér 2006
Sebestyén Pince - Cuvée 2007
Takler Pince - Szekszárdi Kékfrankos Reserve 2007
Bodri Pincészet - Cabernet Sauvignon 2006
Szeleshát "1888" - Szekszárdi Kékfrankos Válogatás 2008
Heimann Családi Birtok - Barbár Cuvée 2006
WCSP Borkereskedés - Szekszárdi Kadarka Selection 2007
Fekete Mihály Endre - Kadarka 2006
Takler Pince - Szekszárdi Noir Gold 2007
Danubiana - Zöld Veltelini 2008
Pálinkás Pince - Kadarka 2008
Fritz Pincészet - Primus Cuvée 2007
Mészáros Borház - Bikavér 2006
Illyés Kúria - Kadarka 2007
Vesztergombi Pince - Kadarka 2007
Bodri Pincészet - Cabernet Sauvignon 2007
Koch Ádám - Szekszárdi Cabernet Sauvignon 2007
Remete-Bor - Kadarka 2007
Prantner Ferenc - Kadarka 2008
Trieber Géza - Kadarka 2007
Bodri Pincészet - Optimus Gold Cuvée 2006
Eszterbauer Borház - "Nagyapám" Szekszárdi Kadarka Válogatás 2007
Baron von Twickel Szőlőbirtok - Domaine Gróf Zichy Cabernet Franc 2006
Tüske Pince - Siller 2008
Vesztergombi Pince - Cabernet Sauvignon 2006
Danubiana - Királyleányka 2008
Heimann Családi Birtok - Tannat 2007
Illyés Kúria - Secret Cuvée 2007
Takler Pince - Szekszárdi Cabernet Franc Reserve 2006
WCSP Borkereskedés - Szekszárdi Kékfrankos 2006
Mészáros Borház - Kékfrankos 2007
Szeleshát "1888" - Szekszárdi Merlot 2008
Halmosi Pincészet - Merlot 2006
Gyuricza Dániel - Kékfrankos 2008
Vesztergombi Péter - Cuvée 2008
Heimann Családi Birtok - Szekszárdi Merlot 2007
Sőrés András - Bátai Cuvée 2007
Vesztergombi Pince - Cabernet Franc 2006
Aranyfürt Mg. Szövetkezet - Szekszárdi Cuvée Rose 2008
Bodri Pincészet - Cabernet Franc 2007
Mészáros Borház - Cabernet Franc 2007
Mestrineli Borászati - Tramini 2008
Szeleshát "1888" - Szekszárdi Merlot 2006
Szeleshát "1888" - Szekszárdi Cabernet Sauvignon 2008
Aranyfürt Mg. Szövetkezet - Szekszárdi Cabernet Sauvignon-Cabernet Franc 2007
Gyuricza Dániel - Merlot 2007
Bodri István - Cuvée 2006
Borműhely - Kadarka 2007
Ribling Pince - Szekszárdi Kékfrankos 2008
Martimola - Merlot 2008
Borműhely - Kékfrankos válogatás 2007
Heimann Családi Birtok - Sagrantino 2007
Ribling Pince - Szekszárdi Kadarka 2007
Posta Borház - Cabernet Franc 2007
Danubiana - Chardonnay 2008
Mészáros Borház - Cuvée 2007
Vida Péter - Cabernet Franc 2007
Prantner Ferenc - Cabernet Sauvignon 2007
Takler Pince - Szekszárdi Bartina Cuvée 2006
Sebestyén Pince - Grádus Cuvée 2006
Remete-Bor - Vicarius 2006
Fekete Mihály Endre - Kékfrankos 2007
Mészáros Borház - Merlot 2007
Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!







